Bella Levi
2005.03.30. 15:50
Bella Leviről a Megasztár mackójáról:)
Jobban szeretem, ha egy zenekar együtt van, és egy zenekarban játszom. Akkor érzem magam igazán biztonságban. Nem hinném, hogy bármikor abba tudnám ezt hagyni. Abszolút szerves része az életemnek. A srácok örülnek hogy jelentkeztem, talán ők is arra számítanak, hogy ha itt sikerül valamit összehozni, akkor együtt tudunk előrelépni. Hihetetlen jó dolog a karaoke, mert totális baromkodás az egész. Egy ilyen undorítóan exhibicionista ember, mint én, ezt tudja kedvelni. Abszolút színpadi embernek tartom magam, aki a közönségétől függ. Ha a közönség nem indul be, akkor az egész nem ér semmit."
 |
 |
 |
 |
VAJON MIT KÖVETETT EL A MIKULÁS, HOGY LEVENTE ÖRÖKRE KIÁBRÁNDULT A MESÉS NAGYSZAKÁLLÚBÓL?
Megkérdeztük: "Az igen rossz élmény volt, amikor általános iskolában jött a központi télapó. Idétlen piros papírsapkában, félrelógó a szakállal. Illúzióromboló volt. Fel is tettem a kérdés, most akkor hogy is van ez?"
"JÓ SZERELMESNEK LENNI, MERT KELL VALAKI, AKI NÉLKÜL ÜRES LENNE AZ ÉLET" - MONDTA LEVI A MEGASZTÁR VÁLOGATÁSÁN. AZÓTA A TV2 TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYE A HÍRNÉV MELLETT A SZERELMET IS ELHOZTA SZÁMÁRA: EGY ELŐDÖNTŐBEN LÉPETT SZÍNPADRA BORBÉLY BRIGIVEL, AKI AZÓTA A PÁRJA. VAJON A GYÖNYÖRŰ HANGÚ LÁNY MEGTÖLTI AZ ÉLETÉT?
Megkérdeztük: "Most úgy néz kis, hogy eléggé megtölti, a jövő pedig választ ad minden kérdésre. Egyelőre minden nagyon jó. "
KÍVÁNCSI VAGY AZ ELSŐ CSÓKRA? NÉZD MEG VIDEÓN!
VIDEÓ:Bella Levente az elődöntőben
VIDEÓ:A zsűri értékelése
TÖLTSD LE LEVENTÉT SZÍNES HÁTTÉRKÉPKÉNT ÉS CSENGŐHANGKÉNT A TELEFONODRA! | |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
MONDATOK LEVENTÉRŐL |
 | |
 |
Információszervező a foglalkozása, de volt már karaoke műsorvezető és főiskolai tanársegéd is. Peter Gabriel a zenei példaképe. Türelmetlen, ugyanakkor "talán vicces” is. Legnagyobb csalódása volt, mikor megtudta, hogy a Télapó nem létezik. Az emberi butaság idegesíti a leginkább. Kedvence sportjai a squash és a csocsó. Papucsállatka lenne a legszívesebben, nincs probléma. Lesz egy tetkója: egy basszuskulcs. "Jó szerelmesnek lenni, mert kell valaki, aki nélkül üres lenne az élet” - mondja. Most hiányzik egy társ az életéből. A karrier fertőző betegség. | |
|